Egy estén vacsora után készülődtünk a lefekvéshez. A szokásos műsor fogmosás, majd esti mese olvasása. Mindhárom gyermekem megkereste az ágyacskáját. Megkérdeztem, ma kinek a meséjét olvassam? Gyorsan végiggondolták gyermekeim, és közölték, hogy a legkisebb választ. Fel is tettem, hát a kérdést legkisebb lányomnak?
- Melyiket olvassa apa?
- Bogyó és Babóca. – Jött is hamar a válasz.
- Na és abból melyiket? – Érdeklődtem tovább.
- Mindegy- felelte.
Levettem egy számomra régen olvasott részt. Leültem, de a kisasszony közölte velem, hogy ő bizony nem erre gondolt.
- Nos akkor melyiket szeretnéd?
- A buborékosat!
- És az melyik?
Középső kislányom gyorsan édesapja segítségére sietett, és közölte, hogy az az erősen piros színű. Na ezek után levettem a polcról, majd kinyitottam a könyvet, és elkezdtem olvasni.
Természetesen ez se volt jó.
- A második mesét kell apa, a tündérkártyásat.
- Ne már! Mindig azt kell olvasni!
- Apa, legalább megtanuljuk kívülről. – Nagyobbik lányom tehát a pozitív gondolkodás híve volt.
Elkezdtem a mesét olvasni, s néhány sorát már tényleg kívülről tudták a lányok.
Ha tetszett a cikk, kövess a Facebook oldalunkon!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: